Sziasztok
A tegnapi koncert nem úgy sült el, ahogy meghirdettük és nem azt kaptátok, amit vártatok. Úgy érzem ez magyarázatra szorul.
A szervezők valószínűleg nem egyeztettek és a tegnapi időpontra még 3 másik bandát is beraktak, akik 9-től követték volna egymást hajnalig. Mi hallottunk ezekről a bandákról, ahogy reklámozták magukat, de a Fészek Klub biztosított minket, hogy mienk az időpont és a bandák kavartak el valamit. A klubhoz érve miután bepakoltunk telefonált a főnök, hogy a mi koncertünk bizony elmarad. Az akkor már jelenlévő többi együttes hozzáállására itt nem térek ki. Természetesen nem hagytuk a dolgot és végül sikerült valamiféle kompromisszumot találni. A jegyárakba semennyi beleszólásunk nem volt, nem is vagyok benne biztos, hogy akkor 700 volt-e vagy 750. A koncertet 10-kor be kellett fejeznünk és tequila akció sem volt, amit ígértünk. Kész helyzet elé állítottak, amin nem tudtunk sokat javítani és az igazi vesztesei ti vagytok a dolognak. Összességében annyit mondanék, hogy szervezésbe ilyesmi bármikor becsúszhat, ezért nem okolom feltétlenül a klubot, vagy a többi zenekart.
Mindenesetre ez a mi felelősségünk is, ezért a következő koncertünkön, aminek a helyszíne és ideje amint megszerveztük felkerül a blogra, kárpótló hosszú estet adunk!
Találkozunk a következő koncerten! Tamás